Ökölvívás: Pacquiao veretlen amerikaival mérkőzik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 11:17
A veretlen amerikai Chris Algieri lesz az ökölvívás jelenlegi egyik legnagyobb alakjának, Manny Pacquiaónak az ellenfele november 22-én Makaóban.

Pacquiao már májusban bejelentette, hogy ősz végén védené meg újra a Bokszvilágszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoki címét, ám az csak most derült ki, hogy a 30 éves Algierivel fog megküzdeni.

A 35 éves Fülöp-szigeteki bokszoló, aki egyedülálló módon nyolc súlycsoportban volt már világbajnok, legutóbb áprilisban lépett kötelek közé, s akkor egyhangú pontozással nyert Timothy Bradley ellen. Pacquiao 63 mérkőzéséből 56-ot nyert meg, és két döntetlenje mellett öt veresége van.

Algieri a kick-boxról váltott az ökölvívásra, s a profik között 20 csata után is hibátlan mérleggel áll. Eddigi utolsó meccsén, június közepén az orosz Ruszlan Provodnyikovval csapott össze, és megosztott pontozással nyert, egyúttal megszerezte a WBO kisváltósúlyú vb-címét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik