Ökölvívás: Lakotár Hanna elődöntős, és már biztosan érmes az Eb-n

Vágólapra másolva!
2024.04.23. 17:24
Lakotár Hanna már a négy között (Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség)
Az 54 kilogrammban szereplő Lakotár Hanna magabiztos győzelmet aratott kedden a negyeddöntőben, ezzel bejutott a négy közé, így már biztosan éremmel zárja a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságot. Később Lakos Regina is bejutott a négy közé.

 

Lakotár hétfőn mutatkozott be a kontinensviadalon, méghozzá egészen imponáló teljesítménnyel, az első perctől uralta a ringet az örmény Lellit Dallakjan ellen, akit mindössze másfél menetet bírt ellene. Kedden ugyanakkor nem számíthatott hasonlóan sima meccsre a lengyel Wiktoria Rogalinskával szemben.

A találkozót óvatosan kezdték a felek, kevés ütést hozott az első félperc, a folytatásban aztán Lakotár kontrái egyre többször voltak pontosak, különösen a balkezes feltartó ütései és az azokra „ráhúzott” jobb egyenesek találták el sokszor Rogalinska fejét. Az idő előrehaladtával Lakotár egyre bátrabbá vált és egyértelmű fölénybe került, még úgy is, hogy riválisa egy-két ütését nem tudta védeni. A menet végén az ötből négy pontozó szintén a magyart látta jobbnak, így előnyből kezdhette a második szakaszt, melyben Rogalinska ment előre. Ebben a periódusban lényegesen kiegyenlítettebb volt a küzdelem, de Lakotár továbbra is jól kontrázott, a hajrában pedig ragyogó kombinációkkal, tiszta ütésekkel zárta le a menetet, melyet ismét négy pontozónál megnyert.

Az utolsó három perc előtt Lakotár három pontozónál is két ponttal vezetett, így arra kellett „csupán” figyelnie, hogy stabilan védekezzen és ne engedje ellenfelét nagy fölénybe kerülni. A feladatot végül magabiztosan megoldotta, így győzelmét nem fenyegette veszély.

A kedd délután másik két magyar nyolcaddöntőse, Szeleczki Lilla (48 kg) és Sipos Hajnalka nem járt sikerrel. Előbbi a szerbiai Nagy Varga Krisztinával szemben maradt alul kiélezett csata végén, az orosz Anasztaszija Koollal megküzdő utóbbira pedig a harmadik menet elején számolni kellett, a mérkőzésvezető pedig nem engedte tovább a küzdelmet.

A keddi versenynap esti programjában két magyar volt érdekelt, közülük először a 75 kilogrammos Nakota Veronika lépett ringbe, méghozzá a súlycsoport favoritja, Aoife O'Rourke ellen.

A meccs esélyese egyértelműen az Európa Játékok-győztes ír bokszoló volt, ám Nakota nem ijedt meg tőle, az első pillanatoktól keményen beleállt a küzdelembe. A mérkőzésen a két bokszoló gyakorlatilag háromszor három percen át rengeteget ütött és bátran vállalták az ütésváltásokat. Nakota minden menetben szép számmal talált, ugyanakkor mozgékonyabb, kifejezetten férfias izomzattal rendelkező riválisa irányított és ő volt a meggyőzőbb, így végül egyhangú pontozással, megérdemelten nyert.

Néhány perccel Nakota után szólították ringbe Lakos Reginát, aki a negyeddöntőben kezdte meg szereplését az Eb-n a montenegrói Tamara Radunovic ellen.

Az összecsapás elején gyorsan kirajzolódott, hogy Lakos kontrákra rendezkedik be. A magyar bokszoló hagyta, hogy riválisa jöjjön rá, majd elmozgásból igyekezett feltartó ütésekkel megállítani őt. A terv az első három percben tökéletesen működött, ekkor egyértelműen jobb volt és ezt valamennyi pontozó így látta.

A második menettől némileg változott a meccs képe, mert ugyan a montenegrói továbbra is ment előre, és Lakos ugyanúgy többször jól előzte meg, de ebben a szakaszban már Radunovics is nem egyszer talált. Ráadásul a magyart egyszer szabálytalanságért intették, azaz egy pontot levontak tőle, így hiába nyerte meg három pontozónál a menetet, csak egy-egy pont volt náluk az előnye, míg a másik kettőnél riválisa vezetett.

A harmadik három percben Radunovics nagy erőket mozgósított és folyamatosan üldözte, terelgette ellenfelét, de Lakos továbbra is jól állt a lábán és kontrából megfelelően dolgozott. Sok volt az ütés és a szabálytalanság a szakaszban, ám összességében a magyar tűnt meggyőzőbbnek. A pontozásnál aztán a lehető legkisebb különbség alakult ki, mivel négy pontozó döntetlenre adta a mérkőzést, az ötödik viszont Lakos Reginát hozta ki győztesnek, ezzel pedig a magyar ökölvívó diadalmaskodott és bejutott az elődöntőbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik