Tenisz: Marozsán Fábián bízik benne, hogy mihamarabb visszajön a tavalyi salakos formája

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 09:13
Barcelona Open Banc Sabadell 2024 - Day Four
Marozsán Fábián az első fordulóban búcsúzott Rómában (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián reményteli hangulatban – és némi teherrel a vállán – érkezett Rómába, első igazán átütő, tavalyi sikerének helyszínére. Mint arról portálunkon is írtunk, szerdán lépett pályára az 1. fordulóban a kazah Alekszandr Sevcsenko ellen, s meglehetősen simán, 6:3, 6:2-re kikapott.

„Jólesett, hogy telt ház előtt játszhattam és sokan szurkoltak nekem. Bár Barcelonában és Madridban is sikerült mérkőzést nyernem, sajnos ez most Rómában nem jött össze. Úgy érzem, mindent megtettem, felkészültünk, mégsem ment a pályán az előre eltervezett játék. A sorsolás nem volt annyira optimális, tartottam kicsit a sráctól, mint látszik, nem véletlenül. Stabilan, agresszíven játszott, nem tudtam kizökkenteni, a szoros labdamenetekből is ő jött ki jobban, bármivel próbálkoztam, nem jött össze nagyon semmi” – nyilatkozta a mérkőzés után Marozsán Fábián a menedzsment szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleménye szerint.

Hozzátette: tudja, a Francisco Cerúndolo elleni veresége után is hasonlóan fogalmazott, hiszen akkor is pont ez volt a gond, hogy nem tudta végig azt játszani, amit szeretett volna. Tisztában van ugyanakkor azzal is, ezen a szinten már nem férnek bele a gyengébb napok.

„A salakszezon kezdete óta azt érzem, hogy picit tompább a játékom, mint előtte kemény pályán volt – így Marozsán. – Nem a végletekig rossz, de nem is állt még igazán össze. Teszem a dolgom, és vannak ugyan jó periódusok, de nem az igazi – ez pedig ide nem elég. Az előző hetekben sikerült megnyerni egy-egy meccset, de volt, hogy úgy éreztem, túl könnyű az ellenfeleknek, amit ütök, olvassák a játékomat és egyre jobban felkészülnek belőlem. Ha keményebben próbálok játszani és támadok, akkor most többet hibázom, a védekezés meg nem igazán az én stílusom.”

A 24 éves magyar teniszező péntekig Rómában marad, néhány napot pihen, hogy kiszakadjon a mókuskerékből, hátha épp lazításra van szüksége, hogy az állandó nyomást kicsit lerázza magáról. Hétvégétől pedig Budapesten készül tovább a május 19-én kezdődő genfi 250-es tornára.

„Edzek tovább, és küzdök, ahogy eddig is. Tudom, miben kell fejlődnöm és bízom benne, hogy mihamarabb megtalálom a tavalyi salakpályás formámat. Hiszem, hogy képes vagyok rá” – zárta gondolatait.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik