BL: A végén döntetlen is lehetett volna – Diego Simeone

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 08:46
Diego Simeone egyetértett Edin Terziccsel, lehetett volna döntetlen is az odavágó (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Atlético Madrid hazai pályán 2–1-re nyert a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így előnyről várhatja a németországi visszavágót, pedig a két szakvezető, Diego Simeone és Edin Terzic meccs utáni nyilatkozataikban egyetértettek abban, hogy lehetett volna döntetlen is a mérkőzés végeredménye, ugyanis a Ruhr-vidékiek a hajrában saját kapujához szegezték az Atletit.

„Együtt kell élnünk ezzel az eredménnyel. Nem volt könnyű meccs, mert az ellenfél nagyon jól védekezett, és egy ilyen estén hátrányba is kerülhetünk. Voltak periódusok, amikor elvesztettük a párharcokat. Kikaptunk kettő egyre, de jövő héten még minden nyitott. Néhányan kicsit idegesek voltak a meccs elején, de a szünet után más arcunkat mutattuk” – idézte az uefa.com a DAZN-nek nyilatkozó Dortmund-középpályást, Emre Cant.

„Minden nyitott. Az első harminc perc nem volt elég jó, és ezen a szinten gyakran eldőlhet a párharc, ha ennyi hibát vét az ember. De sikerült megmutatnunk, mire vagyunk képesek. Túl sokat hibáztunk, de számomra sokkal fontosabb az a reakció, amit mutattunk. Nem lett volna érdemtelen a döntetlen. Várjuk, mi lesz egy hét múlva. Láttuk, mit akar az ellenfél és már tudjuk, mit kell tennünk hazai pályán” – mondta a mérkőzés után a német csapat vezetőedzője, Edin Terzic.

„Az a fontos, hogy győztünk. Nem számít a vége. Kár, hogy gólt kaptunk és úgy fejeztük be a meccset, hogy beszorultunk és védekeztünk, de a legfontosabb, hogy megnyertük a negyeddöntő első meccsét a Bajnokok Ligájában, és most idegenben is nyernünk kell” – hangsúlyozta a mérkőzés legjobb játékosának megválasztott Antoine Griezmann.

„Nem biztos, hogy azt mondhatjuk, hogy fölényben voltunk, mert a második félidőben náluk volt a labda és beszorítottak minket. Voltak pillanataink, hogy megszerezzük a harmadik gólunkat, de az az igazság, hogy szenvedtünk. Tudjuk, hogy vagyunk azon a szinten, mellyel elérhetjük az elődöntőt és ezt a pályán is bizonyítottuk” – tette hozzá az Atleti francia támadója.

„Mindig pozitív, ha nyersz egy olyan nagyszerű csapat ellen, amely nagy intenzitással játszik. Soha nem gondoltuk volna, hogy ma vége lesz a párharcnak, de megtettük az első lépést. Otthon nyerni akartunk, és mindig jó pozitív eredménnyel utazni a visszavágóra” – mondta a madridiak első gólját szerző Rodrigo De Paul.

„Szerintem a BL-nek ebben a szakaszában minden meccs nagyon kiegyenlített. Ezt láttuk az összes meccsen, a miénken is. Nagyon nehéz riválissal állunk szemben. Szerintem az első félidőben fölényben voltunk, és hetven percig jó meccset játszottunk, irányítottuk a meccset, de a Dortmundnak is voltak helyzetei. A végén döntetlen is lehetett volna” – vélekedett az Atlético Madridot irányító Diego Simeone.

„Amikor nyerünk, boldog vagyok. Amikor a csapat úgy játszik, ahogy most, akkor is boldog vagyok. Tizenöt meccs nélkül töltött nap után nem voltunk biztosak benne, hogyan játszunk, de nyomást gyakoroltunk, sok labdát szereztünk, és úgy megyünk az ellenfél stadionjába, hogy tudjuk, mire számíthatunk” – jegyezte meg az argentin szakember, aki külön kitért a csapata második gólját szerző Samuel Linóra is.

„Meccsről meccsre fejlődik. Rengeteget dolgozik, és látványosan jó fizikai állapotban van. Több gólt kell követelnünk tőle, mert benne vannak, és ki fogjuk hozni belőle” – húzta alá Simeone.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Atlético Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 2–1 (2–0)
Madrid, Metropolitano Stadion, 68 641 néző. Vezette: Guida (olasz)
ATLÉTICO: Oblak – Witsel (Szavics, 90+1.), Giménez, Azpilicueta – Molina (Saúl, 90+1.), M. Llorente, Koke, De Paul (Correa, 80.), Lino (Riquelme, 90+1.) – Morata (Barrios, 63.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
DORTMUND: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer (Reus, 84.), Can (Özcan, 84.) – Sanco, F. Nmecha (Brandt, a szünetben), Adeyemi (Bynoe-Gittens, 73.) – Füllkrug (Haller, 60.). Vezetőedző: Edin Terzic
Gólszerző: De Paul (4.), Lino (30.), ill. Haller (81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik