Pétervári-Molnár Bendegúz: meg kell csinálni a kvalifikációt

Vágólapra másolva!
2024.04.24. 14:25
Pétervári-Molnár Bendegúz Szegedről jutnak ki Párizsba (Fotó: Nemzeti Sport)
Pétervári-Molnár Bendegúz kétszeres olimpikon evezős szerint nehéz lesz, de mindenképpen szeretné biztosítani helyét a párizsi olimpiára a csütörtökön rajtoló szegedi kvalifikációs regattán, amely az Európa-bajnoksággal együtt vasárnap zárul a Maty-éren.

„Már a reggeli felkelésnél is azt érzem, hogy egyre inkább kezdem kipihenni magam. Nagyon jó időket tudtam itt a pályán evezni a napokban, úgyhogy mindenképpen meg kell csinálni a kvalifikációt” – mondta az M1 aktuális csatornának Pétervári-Molnár Bendegúz, aki a kvalifikációs regattán a férfi egypárevezős versenyszámában lesz érdekelt, és először szombat reggel ül hajóba a 17 versenyzőt felvonultató mezőnyben.

A Budapest Evezős Egyesület sportolója szerint reálisan hét-nyolc versenyző pályázik a három kvótát érő helyre, így elmondása szerint nem lesz könnyű a kvótaszerzés, de ezt már korábban is tudták és pontosan erre készültek az őt körülvevő szakmai stábbal. A 31 éves evezős egyenes ágon szeretné kiharcolni a döntőbe jutást, így a vasárnapi fináléban mozgósíthatja majd a legtöbb energiát.

Lőrincz Attila szövetség kapitány szerint az egypárevezősöknek lehet a legnagyobb esélyük kvótát szerezni, Pétervári-Molnárnak pedig ezen a téren már van tapasztalata, mivel részt vett a 2016-os riói és a 2021-re halasztott tokiói játékokon is.

„Bendegúz, szép képpel élve zászlós hajónak tekinthető, mivel már kétszer is sikeresen kvalifikált, tehát a rutinja is megvan hozzá. Ugyanakkor az a mezőny világszintű, őt is ideértve több olyan versenyző van, aki bármelyik nap akár a legjobbakkal is felveszi a versenyt, de bízom abban, hogy összejön neki” – mondta Lőrincz Attila, aki Gadányi Zoltána remek formáját is kiemelte a verseny előtt és azt is megjegyezte, hogy a nemzetközi szövetség esélyesként hivatkozott a paraevezősöknél Pető Zsoltra, aki a PR1-es kategória férfi egypárevezős számában lesz érdekelt.

A kontinentális kvalifikációs regattán 13 kvóta talál majd gazdára: az egypárevezősöknél az első három helyezés ér olimpiai kvótát, míg a könnyűsúlyú kétpárban az első kettő biztosítja helyét a játékokon, illetve a paraevezősöknél csak a győztes váltja meg a jegyét Párizsba.

A hazai csapat 14 egységből és 27 versenyzőből áll, ebből kilenc magyar egység a kontinensbajnokságon, öt pedig a párizsi kvótáért száll vízre csütörtöktől vasárnapig a Maty-éren.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik