Nyíregyháza–Vasas rangadó: a kapus is rúghat tizenegyest

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
Vágólapra másolva!
2024.04.20. 10:34
A jelenleg a Vasast erősítő Jova Levente korábban két és fél évig játszott Nyíregyházán és egy ideig a házi góllövőlistát is vezette (Fotó: Török Attila)
A feljutás szempontjából a lényeges részletek eldőlhetnek az NB II szombati rangadóján, amelyen a tabella első helyén álló Nyíregyháza a második Vasast fogadja – a balmazújvárosi albérletben.

Ha győz a Szpari, öt fordulóval a bajnokság vége előtt nagy lépést tesz a bajnoki cím, s természetesen az élvonalba jutás felé. Ha a vendég Vasas szerzi meg a három pontot, távolabb kerülhet a szintén feljutásért küzdő ETO FC Győrtől. Ráadásul van miért visszavágni a nyíregyháziaknak, hiszen ősszel az Illovszky Rudolf Stadionban 3–0-ra a Vasas nyert, s akkor még Desits Szilárd ült az angyalföldiek kispadján. A 23. fordulótól Gera Zoltán vezeti a csapatot, s az U21-es válogatott éléről érkező, korábbi 97-szeres válogatott labdarúgó kinevezése óta nem kapott ki a Vasas, csupán az Ajkával játszott döntetlent. A szombati, 12.30-kor Balmazújvárosban rendezendő mérkőzés a harmincnyolcadik bajnoki lesz a csapatok közös történetében, tizenkétszer nyert a Nyíregyháza, tizennyolcszor a Vasas, hétszer döntetlenre végződött az összecsapás; csak az NB-II-ben a tizenhatodik alkalommal találkoznak.

Jova Levente, a Vasas 32 éves kapusa különös érzésekkel várja a szombati találkozót, ami érthető, hiszen két és fél idényen át futballozott Nyíregyházán, csapatkapitány volt, sőt, kapus létére néhány fordulón keresztül vezette a házi góllövőlistát – a 2019–2020-as idényben 21 forduló alatt öt gólt szerzett tizenegyesből.

„Szép emlékeket őrzök a Nyíregyházán eltöltött időszakról, benne a tizenegyesekből szerzett góljaimról is – nyilatkozta a kapus a vasasfc.hu oldalnak. – Most már természetesen a Vasas győzelmében hiszek, és mindent meg is teszek ennek érdekében. A bajnokság végén viszont, remélem, teljes lesz a piros-kék öröm… Egyébként pedig tény, rövidebb időnk maradt a regenerációra, hiszen mi hétfőn, a Szpari vasárnap játszott, de nem hinném, hogy ez döntően befolyásolja a találkozót. Más meccsre számítok, mint amilyen az őszi volt, hiszen ha albérletben is, de mégis a Nyíregyháza játszik hazai pályán, s hazai közönség előtt még nem veszített, három döntetlent leszámítva minden mérkőzését megnyerte. Ennek ellenére a három pontért utazunk, ősszel mi vettük el a veretlenségét, egy mostani hasonló bravúrral még közelebb kerülhetnénk a feljutáshoz.”

NB II
29. FORDULÓ
Április 20., szombat
12.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Vasas FC, Balmazújváros  (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Április 21., vasárnap
17.00: BFC Siófok–BVSC-Zugló – élőben az NSO-n!
17.00: Aqvital FC Csákvár–Gyirmót FC Győr – élőben az NSO-n!
17.00: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka – élőben az NSO-n!
17.00: Tiszakécskei LC–Kolorcity Kazincbarcika SC – élőben az NSO-n!
17.00: Budapest Honvéd–Pécsi MFC – élőben az NSO-n!
17.00: Szombathelyi Haladás–Credobus Mosonmagyaróvár – élőben az NSO-n!
17.00: Soroksár SC–Budafoki MTE – élőben az NSO-n!
Április 22., hétfő
20.00: ETO FC Győr–Szeged-Csanád GA (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Nyíregyháza Spartacus28197257–22+35 64 
2. Vasas FC28169360–26+34 57 
3. ETO FC Győr28173850–31+19 54 
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia281312329–18+11 51 
5. Kozármisleny28127945–35+10 43 
6. Gyirmót FC Győr281011738–33+5 41 
7. Soroksár SC281081030–33–3 38 
8. FC Ajka281141325–26–1 37 
9. FC Csákvár281071132–36–4 37 
10. Kazincbarcika28910929–31–2 37 
11. Szombathelyi Haladás28910938–41–3 37 
12. Budapest Honvéd28991031–30+1 36 
13. Budafoki MTE28961330–39–9 33 
14. Pécsi MFC287101116–28–12 31 
15. BVSC Zugló28861422–36–14 30 
16. BFC Siófok28661630–52–22 24 
17. Tiszakécske284101424–35–11 22 
18. Mosonmagyaróvár28352020–54–34 14 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik