Folytatódik a pocsék idegenbeli széria, de a vereséget legalább elkerülte a Juventus

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 22:55
Nem született döntés Szardínián (Fotó: Getty Images)
A Juventus 2–2-es döntetlent játszott a Cagliari vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójában.

Az első félidőben a labdabirtoklást leszámítva semmilyen mutatóban nem nőtt a Cagliari fölé a Juventus, hogy aztán a szárdok hat perc alatt két gólt szerezzenek: Bremer kezezése után Gianluca Gaetano (VIDEÓ ITT), Szczesny szabálytalanságát követően pedig Yerry Mina (VIDEÓ ITT) volt eredményes tizenegyesből.

A szünet után megpróbált magasabb fokozatra kapcsolni a Juventus, de látványosan nem tudott mihez kezdeni Claudio Ranieri szervezetten védekező legénységével. Egy gólt – jókora adag szerencsével – így is találtak a „zebrák”: Dusan Vlahovics szabadrúgásánál a sorfal egyik tagja összehozta magát, a labda pedig így talált utat a rövid sarokba (VIDEÓ ITT). A meccs hajrájában Alberto Dossena egymaga összehúzta a torinóiak egyenlítő találatát: előbb eladta a labdát a középpályán, majd az ebből következő Yildiz-beadást a saját kapujába kotorta (VIDEÓ ITT). A hátralevő percekben több gól nem született, így a Juventus zsinórban a hatodik nyeretlen meccsét könyvelhette el idegenben – legutóbb a Lecce otthonában nyertek a „zebrák”, még januárban.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ
Cagliari–Juventus 2–2 (Gaetano 30., Y. Mina 36. – mindkettő 11-esből, ill. Vlahovics 61., Dossena 87. – öngól)

Korábban
Genoa–Lazio 0–1 (Luis Alberto 67.)

Szombaton játsszák
18.00: Empoli–Napoli (Tv: Sport2)
20.45: Verona–Udinese (Tv: Sport2)

Vasárnap játsszák
12.30: Sassuolo–Lecce
15.00: Torino–Frosinone (Tv: Sport2)
18.00: Salernitana–Fiorentina (Tv: Sport2)
20.45: Monza–Atalanta (Tv: Sport2)

Hétfőn játsszák
18.30: Roma–Bologna (Tv: Sport1)
20.45: Milan–Inter (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Internazionale32265177–17+60 83 
2. Milan32216563–37+26 69 
3. Juventus331810547–26+21 64 
4. Bologna321611545–25+20 59 
5. Roma31167856–35+21 55 
6. Lazio331641342–35+7 52 
7. Atalanta311561057–36+21 51 
8. Napoli321310950–40+10 49 
9. Torino321112931–29+2 45 
10. Fiorentina311281143–36+7 44 
11. Monza3211101134–41–7 43 
12. Genoa339121235–40–5 39 
13. Cagliari337111536–56–20 32 
14. Lecce327111427–48–21 32 
15. Verona326101630–44–14 28 
16. Udinese314161130–47–17 28 
17. Empoli32771825–48–23 28 
18. Frosinone32691740–63–23 27 
19. Sassuolo32681839–62–23 26 
20. Salernitana32292126–68–42 15 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik