Bale eldöntötte! A Real Madridé a Király-kupa!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 21:25
null
A bevállalós Bale szólója kupagyőzelmet ért a Realnak (Fotó: Reuters)
A Real Madrid nyerte meg a spanyol Király-kupát – a klub története során 19. alkalommal –, miután a sorozat szerda esti, valenciai döntőjében 2–1-re múlta felül a Barcelonát. A madridiak korán vezetéshez jutottak, a katalánok a második felvonás közepén egyenlítettek, ám a hajrában Gareth Bale parádés szóló végén eldöntötte a mérkőzést.

Nem pazaroltak túl sok időt az ismerkedésre a felek, no de minek is. Az 5. percben Daniel Carvajal bravúrosan szerelte a madridi tizenhatoson belülre nagy lendülettel betörő Jordi Albát, a túloldalon Ángel di María iramodott meg szintén a bal szélen, majd lőtt keresztbe a kapu előtt. A 7. percben Gareth Bale fordult le nagyszerűen Javier Mascheranóról, de az argentin védő blokkal szögletre mentett. Őszinte, nyílt volt a találkozó, amelyben a Barca labdatartása nem tudott érvényre jutni. A saját térfelén határozott, fegyelmezett védőfalat alkotó, abból támadásba Cristiano Ronaldo hiányában is villámgyorsan átmenő Real Madrid a 11. perc elején kontrából szerzett vezetést. Di María lépett ki a jobb szélről érkezve, Jordi Alba hiába üldözte, és érte utol, az argentin szélső a balösszekötő helyéről laposan kilőtte a hosszú, bal alsót. José Manuel Pinto vetődött ugyan a jól meghelyezett labdára, de csak beleérni tudott, hárítani nem (0–1).

Di María szerzett vezetést a Real Madridnak
Di María szerzett vezetést a Real Madridnak

Próbált ritmust váltani a Barcelona, de a négy négy kettőben, szűk sávban keményen és zártan védekező Madridon nehezen talált fogást. A nagy rohanásban megvolt az első paprikás jelenet is: Neymar és Pepe sárgult be, miután a brazil kikezdett Coentraóval. Ennél sokkal fájdalmasabb lehetett a katalánok számára, hogy Lionel Messi a csúnyábbik arcát mutatta a kezdés után. Nem találkozott a labdával, abszolút semleges szemlélője volt a körülötte zajló eseményeknek. Többnyire sértődött, durcás kisfiúként sétált a gyepen, a visszatámadással például meg sem próbálkozott.

Szélről kapu elé belőtt, beadott labdákkal próbálkozott a Barcelona, de nagy veszélyt nem jelentett. Miként a Real sem, amelynek ekkor már nem volt annyira sürgős az előre játék. A madridi középpályán Isco dolgozott rengeteget, szinte két ember helyett robotolt, miközben a többiek sem lazsáltak. A szellős Barca-védelmet párszor átjátszotta a Real, ám a katalán védők közül mindig akadt valaki, aki többnyire az utolsó pillanatban blokkolni tudott. Messi a szünet előtti percekben megélénkült ugyan, de a játékvezető engedte a testjátékot, így a katalánok sokra nem mentek vele sem.

Bale szólója vezette fel a második félidőt, ám a walesi a nehezét megoldotta – két védőt cselezett ki –, a bejezést elrontotta, a rövid mellé durrantott. Sündisznófedezékét feladva bátor letámadással kezdett a Real, ennek eredményeként a Barca akciót sem nagyon tudott indítani. A 60. perc tájékán aztán már közelebb lopta támadásait a Barcelona a Real tizenhatosához, de a Madrid tökéletesen védekezett, Iker Casillasnak kevesebb dolga akadt, mint Pintónak, pedig utóbbi is döntően lábbal avatkozott csak játékba. Igaz, védői és csapata védekezése miatt ő kevésbé lehetett nyugodt. Gerardo Martino közben Jordi Alba sérülése miatt pályára küldte Adrianót, majd a magát a párharcokban könnyen megadó – mintha nem a PL-ben vált volna felnőtté – Cesc Fabregas helyett érkezett Pedro Rodríguez.

Bartra még egyenlített
Bartra még egyenlített

Az előrelopakodó Bartra gondolta úgy, hogy 18 m-ről teszteli Casillast, de ez abszolút partizánakció volt a katalánok részéről. A 68. percben aztán Xavi szögleténél Pepe számolta el magát csúnyán, és a fiatal Bartra kiegyenlített (1–1). Rögtön óvatosra váltott a Barcelona, a Real Madrid pedig már egyébként is az volt. Esett a mérkőzés irama, amely a katalánoknak kedvezett, sok apró lépésben szövögethették támadásaikat, de a kaput nem veszélyeztették mindenáron. Némi fáradtság is érződött a pályán lévőkön – főként a csere nélkül játszó madridiakon –, és mintha már a túlórára is tartalékoltak volna. Egyik sem gondolta úgy, hogy a hajrában nagy erőket mozgósít a 2–1-ért. Bale volt egyedül, aki érzett magában elég erőt és motivációt egy félpályás szólóhoz. A 85. percben a bal szélen elviharzott, lefutotta az őt majdnem a lelátóra leütköző Bartrát, és az ötös sarkáról Pinto mellett a kapuba spiccelt (1–2).

A 90. percben Neymar a kapufát lőtte telibe olyan helyzetből, amelyben már mindenki gólt látott, ennyi adatott meg a katalánoknak, nem több, illetve az, hogy gratuláljanak és asszisztáljanak a győztes Real Madridnak. A Barcelona legutóbb 2003-ban veszített el egymást követően három tétmeccset, a mai kupadöntő előtt kikapott Madridban az Atlético elleni BL-negyeddöntő visszavágón, majd a granadai bajnokin.

Iker Casillas 2011 után ismét a magasba emelhette a Király-kupa-serleget (Fotó: Reuters)
Iker Casillas 2011 után ismét a magasba emelhette a Király-kupa-serleget (Fotó: Reuters)
Bale a győztes gól után, a kevéssé boldog Barcelona-drukkerek előtt (Fotó: Reuters)
Bale a győztes gól után, a kevéssé boldog Barcelona-drukkerek előtt (Fotó: Reuters)

LABDARÚGÁS, KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
BARCELONA–REAL MADRID1–2(0–1)
Valencia, Mestalla. V: Antonio Mateu Lahoz
BARCELONA: Pinto – Dani Alves, Bartra (Alexis Sánchez, 86.), Mascherano, Jordi Alba (Adriano, a szünetben) – Xavi, Busquets, Iniesta – Cesc Fabregas (Pedro, 60.), Messi, Neymar. Vezetőedző: Gerardo Martino
REAL MADRID: Casillas – Carvajal, Pepe, Ramos, Coentrao – Xabi Alonso, Isco (Casemiro, 88.), Modric – Bale, Benzema (Varane, 90.), Di María (Illarramendi, 86.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gsz.: Bartra (68.), ill. Di María (11.), Bale (85.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSA

93. perc: VÉGE! A REAL MADRID 2–1-RE LEGYŐZTE A BARCELONÁT ÉS 19-EDSZER KUPAGYŐZTES!
90. perc: Benzema helyére Varane érkezett.
90. perc: KAPUFA!
Neymar hatalmas helyzetbe került középen Xavi zseniális passzából, de jobbal szétbombázta a bal kapufát!
88. perc: Isco helyén Casemiro.
88. perc: Xabi Alonso kapott sárga lapot.

BALE GÓLJA

87. perc: Bale passzolt Benzemához a balon, a francia egy csel után ballal lőtt, Pinto védett.
86. perc: Csere mindkét oldalon: Illarramendi be, Di María le, illetve Bartra helyén Alexis Sánchez.
85. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZET A REAL MADRID!!!
A Madrid gyönyörűen kihozta a labdát a bal oldalon, Coentrao beindította Bale-t, akit Bartra ugyan kilökött a pályáról, de a walesi harcos volt és megelőzte a spanyolt. Bale kapura tört és Pinto alatt a kapuba pöckölt ballal! 1–2
84. perc:
Adriano jobbal lőtt huszonöt méterről, Casillas könnyedén fogta az erős próbálkozást.
83. perc:
Di María távoli lövése messze elkerülte Pinto kapuját.
82. perc:
Pepe eltarolta Neymart és Carvajalt a tizenhatoson belül. Nem volt szabálytalan, de Carvajalnak kissé fájt a belépő.
81. perc: Kapufa, Modric!
A horvát középen megtolta a labdát húsz méterről jobbal lőtt, a lapos lövés súrolta a jobb kapufát!
75. perc:
Daniel Alves lőtt huszonkét méterről jobbról, sokkal a kapu mellé.
BARTRA GÓLJA

72. perc:
Bale ment el a balon, lőtt ballal, Pinto azonban védett.
Iker Casillas először kapott gólt a Király-kupa 2013–2014-es kiírásában.
Bartra pedig élete első el Clásicóján góllal debütált.
68. perc: EGYENLÍT A BARCA! Xavi mesterien betekert egy bal oldali szögletet, Pepe lemaradt Bartráról, aki tíz méterről a bal felsőbe bólintott! Casillas tehetetlen volt! 1–1
67. perc:
Zörrent a Barca hálója, de kifelé szabadrúgás! Madridi szögletnél a labda becsorgott Pinto kapujába, de a katalánok kapusát lökték előtte.
66. perc: Pinto védett!
Di María nagyszerűen ugratta ki Benzemát, a francia ballal lőtt, Pintónak vetődnie kellett a rövid sarokra!
65. perc: Bartra!
A középhátvéd lövésre vállalkozott messziről, meg is lepte kissé Casillast, aki csak kiütni tudta a furcsán csavarodó löketet!
Di María és Iniesta „keringője”
Di María és Iniesta „keringője”
63. perc: Újabb Real-szögletnél Ramos tűnt el a tizenhatoson belül, a játékvezető sípja itt is néma maradt.
62. perc:
Benzema vezette a labdát balról a kapu felé, tizenhat méterről jobbal lőtt, egy védő lábáról szögletre pattant a labda.

62. perc: Madridi szögletnél Pepe fejelt egyenesen Pinto kezébe.

60. perc: Újabb katalán csere: Fabregas helyén Pedro.
58. perc:
Fabregas elesett a tizenhatoson belül, nincs tizenegyes.
57. perc:
Neymar Isco kezére emelte a labdát, a spanyol nem kapott sárgát.
54. perc:
Busquets nagyon rossz helyre fejelte a labdát saját tizenhatosánál, Bale mellel átvette, majd ballal centikkel a léc fölé durrantott tizenhét méterről!
Pepét ápolni kellett az iménti ütközés után, nagyon fájt a lába, de azért tudta folytatni a játékot.
53. perc: Mit csinált Pepe? A portugál középhátvéd váratlanul megindult, kicselezett egy embert, majd mielőtt kapura törhetett volna a felezővonaltól Mascherano felborította – egy sárga lapért cserébe.
50. perc:
Messi középről lőtt huszonöt méterről, szabadrúgásból jócskán fölé.
48. perc: Mekkora helyzet?!
Fabregas labdát vesztett a középpályán, Bale meg szép csellel bement a tizenhatoson belülre de jobbról bal lábbal lőtt az oldalhálóba.
A szünetben cserélt a Barca: Jordi Alba helyére Adriano állt be. A spanyol sajtó szerint combsérülés miatt kellett lehozni a válogatott védőt.
46. perc: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!
Az első félidőben a Barcelona 67 százalékban birtokolta a labdát.
És egy kis érdekesség:Messi az első félidőben nem ért labdához saját térfelén.
45. perc: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! A Real Madrid 1–0-ra vezet Di María góljával a Barcelona ellen a Mestallában!

Neymar és Pepe civakodása (Fotó: Reuters)
Neymar és Pepe civakodása (Fotó: Reuters)

45. perc: Di María jobbról laposan beadott, Benzema rosszul találta el a labdát középen, a labda meg nagyon mellé ment.
44. perc:
Mascherano hátulról kínálta meg Benzemát, de nem kapott érte sárgát.
42. perc:
Iniesta bolondot csinált Pepéből a tizenhatoson belül, majd a labda átkerült Neymarhoz a másik oldalra, végül Messi lőtt kapásból ballal, nem sokkal a kapu mellé.
EGY KIS STATISZTIKA:
Amióta Király-kupának hívják a sorozatot, a 36 döntőből 29-szer az a csapat nyert, amelyik az első gólt szerezte.
37. perc:
Benzema előtt hatalmas terület volt a jobb szárnyon. A francia elviharzott, majd középre adott, de Bartra menteni tudott Isco elől.
35. perc: Helyzet!
Bale laposan középre passzolt balról, Isco jobb belsővel lőtt kapura, Alba viszont bevetődve blokkolt!
34. perc:
Nagyon behúzódik a Real. Ramos szerzett labdát, de egyből előre is vágta. Pinto a jobb oldalvonalnál megmentette a labdát és azonnal visszarúgta övéihez.
30. perc:
Eltelt az első fél óra. A Real Madrid az elején kihasználta legnagyobb helyzetét, azóta viszont a Barcánál van többnyire a labda – igaz, nagy katalán helyzetet még nem jegyezhettünk fel.
DI MARÍA GÓLJA

27. perc: Neymar – aki ma a jobb oldalon játszik – szép cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, lekészítette a labdát Xavinak, ő viszont csúnyán fölé lőtt.

25. perc: Most a balról jött beadás Jordi Alba részéről, középen Neymar csúsztatott, de nagyon-nagyon sokkal a kapu mellé.

A Barca-szurkolók ezzel készültek…
A Barca-szurkolók ezzel készültek…

23. perc: Daniel Alves tekert a kapu elé jobbról, Jordi Alba érkezett és az ötösről Casillas kezébe fejelt.
21. perc:
Iniesta zseniálisan indította Jordi Albát a bal szárnyon, a centerezésre viszont nem jött senki a Madrid kapuja előtt a Barca támadói közül.
20. perc:
Di María lőtt jobbról, húsz méterről ballal kissé erőtlenül, laposan. Pintóé lett a labda.

17. perc: Végül Neymar kapott sárga lapot, mert összekoccintotta homlokát Coentraóéval. Ejnye, ejnye! Sőt, Pepe is kapott egy sárgát!
16. perc:
Alig negyedóra kellett az első civakodáshoz. Coentrao és Neymar kakaskodott roppant hevesen. Maradjunk annyiban, egyikük sem volt ártatlan.
15. perc:
Jobb oldali keresztlabdát Iniesta tanárian készített vissza lövésre, Sergio Ramos viszont résen volt és tisztázott.
Di María… Az argentin általában remek asszisztjaival szokta felhívni magára a figyelmet (a legutóbbi el Clásicón ugye kettőt is adott). Jelen pillanatban egyébként ő az egyetlen futballista a világon, aki napjaink két legjobbjával, Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel is játszhat egy csapatban. Előbbivel ugye a Realban, utóbbival pedig az argentin válogatottban.
11. perc: VEZET A REAL MADRID! Mintaszerű kontratámadás végén Benzema remek ütemben ugratta ki Di Maríát, aki kissé kisodródott a bal oldalra, de el tudta lőni a labdát, amibe Pinto csak beleérni tudott mielőtt az a bal alsóba gurult volna. 0–1
9. perc:
Isco kapott hátulról egy csomagot Iniestától. Nincs harag és sárga se.

…a Madrid-drukkerek meg ezzel!
…a Madrid-drukkerek meg ezzel!

7. perc: Az első nagy helyzet! Benzema centerezett balról, Bale háttal a kapunak lefordult Mascheranóról, majd jobbal lőtt, de az argentin bele tudott érni a lövésbe. A labda felpörgött, s nem sokkal a bal kapufa mellett suhant el!
5. perc:
Itt a válasz! Isco ugratta ki Bale-t a bal szélen, aki éles szögből ellőtte a labdát, keresztbe a kapu előtt.

4. perc: Jordi Alba kiválóan kényszerítőzött a bal oldalon Iniestával, majd betört a tizenhatoson belülre, de Carvajal szerelni tudta.

3. perc: Máris itt az első sárga! Isco eltarolta Neymart, Mateu Lahoz játékvezető pedig a zsebéhez nyúlt.
2. perc:
Vagy másfél percig birtokolta a labdát a Real Madrid a kezdősípszótól. A Barca ellen ez azért nem rossz!
ELKEZDŐDÖTT! A REAL MADRID ÚTJÁRA INDÍTOTTA A LABDÁT, ELINDULT A DÖNTŐ!
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Király-kupa döntőjében! A Barcelona és a Real Madrid összecsapását nyomon követhetik a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításával!

Természetesen telt ház fogadta a Barca és a Real játékosait (Fotó: Mundo Deportivo)
Természetesen telt ház fogadta a Barca és a Real játékosait (Fotó: Mundo Deportivo)

LABDARÚGÁS, KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
BARCELONA–REAL MADRID1–2(0–1)
Valencia, Mestalla. V: Antonio Mateu Lahoz
BARCELONA: Pinto – Dani Alves, Bartra (Alexis Sánchez, 86.), Mascherano, Jordi Alba (Adriano, a szünetben) – Xavi, Busquets, Iniesta – Cesc Fabregas (Pedro, 60.), Messi, Neymar. Vezetőedző: Gerardo Martino
REAL MADRID: Casillas – Carvajal, Pepe, Ramos, Coentrao – Xabi Alonso, Isco (Casemiro, 88.), Modric – Bale, Benzema (Varane, 90.), Di María (Illarramendi, 86.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gsz.: Bartra (68.), ill. Di María (11.), Bale (85.)

ELŐZMÉNYEK

Spanyolországban – és szerte a világon – kiemelt eseményhez méltóan vezetik fel az aktuális el Clásicót – különösen, ha a Király-kupa fináléjában találkozik egymással az FC Barcelona és a Real Madrid. Ha kíváncsi arra, mi minden történt a 21.30-kor kezdődő kupadöntő napján, felvezető cikkünkben számos érdekességet olvashat!

A két spanyol gigász legutóbb 2011-ben találkozott egymással a Király-kupa döntőjében. Akkor a José Mourinho vezette Real Madrid 1–0-ra legyőzte Pep Guardiola Barcáját Cristiano Ronaldo hosszabbításban szerzett fejes góljával – épp ugyanitt, Valenciában.

Azóta volt némi változás mindkét együttes háza táján, többek között már Mourinho és Guardiola is más klubnál dolgozik. Öt Real-játékos (Casillas, Ramos, Xabi Alonso, Pepe, Di María) maradt hírmondónak a 2011-es döntőben győztes együttesből a mai kezdőben, míg az akkor kispados Benzema ma kezd. A most keretbe jelölt Barca-játékosok közül hét (Pinto, Dani Alves, Mascherano, Xavi, Busquets, Iniesta, Messi) lehet ott a kezdőben, további három (Puyol, Adriano, Pedro) a kispadon a 2011-ben döntőben érdekeltek közül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik