Football Forum: az olcsó játékos is lehet drága – Mark Ruijl

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 11:08
Mark Ruijl a Feyenoordtól érkezett a konferenciára (Fotó: Török Attila)
A kedden rendezett Football Forum Hungary elnevezésű szakmai konferencián részt vett többek között Mark Ruijl, a friss Holland Kupa-győztes Feyenoord nemzetközi igazgatója, aki arról beszélt lapunknak adott rövid interjújában, hogy mi kell egy sikeres klubmodell felépítéséhez, s ebben milyen szerep jut a játékospolitikának és a partnercsapatoknak.


– Milyen kihívásai vannak egy jól működő klubmodell létrehozásának?
– Nem szabad elfelejteni, hogy egy klub tele van érzelmekkel, illetve emberekkel, akik lehet, hogy másképp gondolkodnak. Az elsődleges feladat tehát olyan elképzelés megalkotása, amely mögé mindenki felsorakozik. Persze ez egyszerűen hangzik, de egyáltalán nem könnyű eleget tenni neki, hiszen számos tényező félrecsúszhat, egyensúlyt kell találni a rengeteg érdekelt fél között. A fiatal játékos, a sportigazgató, az edző, a tulajdonos mind olyan szereplő, amelynek érdeke felboríthatja az egyensúlyt. Fontos, hogy türelmesen kitartsunk ilyenkor is az alapelvek mellett. Hollandiában a legtöbb klubnál cél, hogy a pályán értéket teremtsenek. Nincs egyetemes tudás vagy megoldás: minden egyesület más-más hagyományból építkezik, így más módszerekre van szükség, de a klubok DNS-ét és vezetési stílusát ismerned kell.

– A Feyenoord évről évre értékesíti a legjobb futballistáit: miként marad versenyképes hazai és nemzetközi porondon is?
– Nem hiszek olcsó vagy drága játékosokban. Ha valaki hárommillió euróba kerül, de nem válik be, akkor nagyon drága játékos, viszont egy hatmilliós játékost lehet, hogy később negyvenért lehet értékesíteni. Fontos, hogy a klub anyagilag megfelelő állapotban legyen, a játékosmegfigyelői rendszere és a labdarúgói pedig megüssék a kellő szintet. A megfelelő stáb kialakítása is elengedhetetlen, hiszen a távozó futballistákat a szakmai tudás segít pótolni. Ha az elképzelés ugyanaz marad, újra és újra megtaláljuk a megfelelő kombinációját a fiatal, egy-két éven belül eladható és a tapasztaltabb, azonnal hasznos játékosoknak, akkor sikeresek lehetünk. Nem tudom, hogy a Benfica, a Porto és más hasonló filozófiát képviselő egyesületek hogyan csinálják, nekünk ez vált be.

– Mi a szerepe egy Feyenoord-szintű, nagy európai klubnál a partneregyesületnek, jelen esetben a Dordrechtnek?
– Értem, mire céloz, de hangsúlyoznom kell, hogy Dordrecht teljesen független klub. Nem szatellitegyesület, semmiféle tulajdonunk nincs benne. Az együttműködés lényege, hogy a tudást megosszuk egymással. A Feyenoordnak nincs U21-es csapata, s mivel a felnőttegyüttesnek kifejezetten magas színvonalon kell helytállnia, nagy a differencia az utánpótláshoz képest mind életkorban, mind szakmailag. Számos tehetséges futballistát felfedezünk, akik a Feyenoord-szereplésre nem állnak készen, azonban a Dordrechtben vagy más partnerünknél az Egyesült Államokban könnyebben kitűnhetnek a tehetségükkel. A cél, hogy fenntartható rendszert alkossunk meg mindannyiunknak. A Dordrecht kitűnően szerepel a másodosztályban, ezért azok a játékosok, akik hozzánk kerülnek, értéket hoznak magukkal. Azokat a labdarúgókat, akiket mi szereztünk a dordrechtieknek, illetve együttes munkával szerződtettünk, lehet, hogy ők tudják eladni, így őket segíti anyagilag a kooperáció.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik