Világhírű klubok fiataljai csapnak össze a 16. Puskás-Suzuki-kupán

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 20:08
A Puskás-Suzuki-kupa résztvevőit ismertette Szöllősi György, Krisztián Róbert, Mészáros Lőrinc és Tóth Balázs (Fotók: Koncz Márton)
Egy hónap múlva Felcsúton játszik az U17-es csapatok krémje: a hagyományos Puskás-Suzuki-kupa 16. kiírása következik, a Juventus és a Rangers először szerepel a viadalon.

 

 

Rohan az idő. Május 16. és 20. között már a 16. Puskás-Suzuki-kupát rendezik meg Felcsúton! Bizony, lassan nagykorú lesz a kezdeményezés, amely a feledhetetlen Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegve utánpótlás-torna létrehozásában gondolkodott, s elsősorban olyan klubok vesznek részt a viadalon, amelyek köthetők a Honvéd és a Real Madrid legendájához. Minden túlzás nélkül kijelenthető, az esemény az U17-es korosztályban a világ egyik legrangosabb tornájává nőtte ki magát: 2008-ban valóság lett az álomból, megrendezték az első viadalt, akkor még Székesfehérváron négy csapat, a Panathinaikosz, a Real Madrid, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia részvételével.

Az első győztes a Real Madrid lett, a csapatot olyan, mára világhírűvé váló labdarúgók erősítették, mint Daniel Carvajal és Lucas Vázquez, a döntőt 5–1-re levesztő Puskás Akadémiában pedig többek között a mostani NB I-es együttes kapitánya, Szolnoki Roland, valamint Gyurcsó Ádám is pályára lépett. Maradva még az érdekességeknél: 2009-ben Álvaro Morata lett a gólkirály, aki manapság az Atlético Madrid sztárja, 2012-ben a győztes Honvéd csapatából a döntőben négyszer betaláló Bobál Gergely lett a gólkirály és a legjobb játékos is, 2014-ben a döntőt a Real Madrid ellen 1–0-ra elveszítő házigazda kezdő tizenegyében a manapság Fehérváron védő Tóth Balázs, az Újpesten futballozó Tajti Mátyás és a 47-szeres válogatott Sallai Roland is ott volt, egy évvel később a Real Madridban a mostanra a PSG-hez tartozó Asraf Hakimi játszott jobbhátvédet, a Honvédban pedig Gergényi Bence balhátvédet. Kétezerhúszban a Covid miatt elmaradt a torna, és 2023-ban sem rendezték meg, mivel akkor zajlott az U17-es Eb Magyarországon, több csapat is játékost adott hazája válogatottjába, a júliusi időpont pedig többeknek nem felelt meg.

A Real Madrid és a Budapest Honvéd egyaránt ötször nyert, a Ferencváros, a Genk, a Flamengo és a Puskás Akadémia egyszer-egyszer, a felcsútiaknak mégoly sokat jelentő győzelmet egyébként a 2021-es torna hozta el: akkor Gruber Zsombor góljával nyerte meg a Puskás a Sporting elleni döntőt, a kapuban pedig Pécsi Ármin remekelt. Ami az idei tornát illeti, az olasz Juventus és a skót Rangers első bálozó, május 16-án Sporting–Juventus mérkőzés lesz a nyitányon, május 19-én a Real Madrid és Puskás Akadémia csatája zárja a csoportkört, majd Pünkösd hétfőn a helyosztók következnek.

 
Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke: Annak idején azzal a szándékkal hívtuk életre a Puskás–Suzuki-kupát, hogy az ifjú magyar labdarúgók évről évre összemérhessék tudásukat elismert külföldi futballműhelyekben pallérozódó kortársaikkal. A Magyar Suzuki Zrt. segítségének köszönhetően sikerült a tornát a világ egyik legfontosabb korosztályos labdarúgó-eseményévé tennünk, s azt hiszem nem túlzok azzal, hogy a magyar futball jelenlegi sikereihez, illetve számos játékos karrierjéhez a Puskás–Suzuki-kupa is hozzájárult. Hiszen ne feledjük, Sallai Rolandok, Álvaro Moraták, Daniel Carvajalok bontogatták itt szárnyaikat… Külön öröm számomra, hogy az idei évben két olyan ikonikus klubot üdvözölhetünk újoncként, mint a Juventus és a Rangers FC – kívánom, hogy az első itteni élményük olyan legyen, amely alapján a későbbiekben is szívesen térnek vissza.
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Puskás-ügyek nagykövete, a Puskás–Suzuki-kupa ötletgazdája: Az idei, immár 16. Puskás-Suzuki-kupa résztvevői akkortájt születtek, amikor maga a torna. És éppen az volt a célunk, hogy hagyományt teremtsünk, amelynek révén immár a futballisták minden nemzedékében akadnak olyanok, akik egykor pályára léptek a Puskás-Suzuki-kupán. Vannak már BL-, sőt többszörös BL-győzteseink, de nekünk ennél is fontosabb, hogy a magyarok által nagy reményekkel várt nyári Európa-bajnokságon például minden bizonnyal négy olyan játékos is lesz a nemzeti csapatunk keretében, akik a Puskás Akadémián nevelkedtek: Kleinheisler László a harmadik, Sallai Roland a második Európa-bajnokságára készül, Nagy Zsolt és Tóth Balázs pedig az elsőre.  Az Eb-kijutás, a válogatott játékosok sora csak a legszebb álmunkban jelent meg annak idején, amikor még megfelelő stadion híján Székesfehérváron rendeztük a PSK első döntőjét. A Puskás-Suzuki-kupa 2024-es magyar résztvevőinek viszont már azt kívánjuk, hogy mielőbb világbajnokságon is képviselhessék Magyarországot.
Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese: A Magyar Suzuki fontosnak tartja, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, amelyek a tehetségek felkarolásáról, a szorgalomról és az álmok megvalósulásáról szólnak. Ez a torna olyan fiatal tehetségeknek ad lehetőséget, akikből egy nap Európa- és világbajnokságok ünnepelt sztárjai lehetnek. Kívánom, hogy a torna a labdarúgás iránti szeretet és a fair play nemes ötvözete legyen, ahol minden játékos a legjobb tudása szerint játszik.
VÉLEMÉNYEK

A 16. PUSKÁS–SUZUKI-KUPA (MÁJUS 16−20.) CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport: Genk (belga), Puskás Akadémia, Rangers (skót), Real Madrid (spanyol)
B-csoport: Budapest Honvéd-MFA, Juventus (olasz), Panathinaikosz (görög), Sporting CP (portugál)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik