Serie A: Inzaghi szerint ezért lett bajnok az Inter

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 09:19
Simone Inzaghi szerint azért nyertek a Milan ellen, mert még a derbi napján is gyakoroltak (Fotó: Getty Images)
A városi rivális AC Milan elleni „idegenbeli” 2–1-es sikerrel szerezte meg 20. bajnoki címét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) az Inter. A bajnoki cím ünneplése közben Simone Inzaghi elárult egy részletet, amely miatt legyőzték a Milant, de üzent a klub tulajdonosa, Steven Csang, Giuseppe Marotta elnök, Lautaro Martínez és Marcus Thuram is.

„Szeretném megosztani ezt a fantasztikus érzést az egész Inter családdal, a szurkolóktól kezdve az elnökig, akivel már beszéltem is – kezdte a bajnoki cím megszerzése után Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője. – Köszönet a családomnak, a feleségemnek és a fiaimnak és a stáb minden tagjának, akikkel szeretném megosztani ezt az érzést. A szurkolók és a szenvedélyük nagy elégedettséggel tölt el. Eleinte nehéz volt elképzelni egy ilyen csapatot, de a játékosok munkája lehetővé tette ezt. Mindenki hozzájárult ehhez az eredményhez. Megérdemlik ezt a szurkolók is, akik rendkívül sokat segítettek” – idézte Inzaghit a Football Italia. 

Az Inter vezetőedzője a rivális Milant is dicsérte, de elárult egy részletet is, amely szerinte sikerre vezette őket.

„Nyerni akartunk. Remek érzéseink voltak. Senki nem panaszkodott, amikor a derbi előtti reggelen edzettünk. Olyan részleteken dolgoztunk, amelyek fontosak voltak a mérkőzés során, az első gól előtti helyzetet begyakoroltuk. Okos teljesítményt nyújtottunk és az első félidőben több gólt szerezhettünk volna” – részletezte Inzaghi, aki három év alatt a hatodik trófeáját és az első bajnoki címét nyerte a csapattal, ráadásul az előző idényben az Inter Bajnokok Ligája-döntőig menetelt.

Inzaghi ezzel a teljesítménnyel a klub történetének harmadik legsikeresebb edzője lett a Serie A 1929–1930-as alapítása óta, Helenio Herrera és Roberto Mancini hét trófeát nyert.

„A fiúk megértették az elveket és azt, mit várok tőlük. Hihetetlen három év volt. Valószínűleg most még nem vesszük észre, legalábbis talán még mindig nem fogtuk fel, de rendkívül boldogok vagyunk, de emlékszem arra is, hogyan játszott a csapat a Real Madrid elleni első Bajnokok Ligája-mérkőzésen” – zárta szavait az Inter mestere, akit dicsért a klub kínai tulajdonosa, Steven Csang és az elnök, Giuseppe Marotta is.

„Hú. Húsz. Micsoda szám” – kezdte Kínából küldött videóüzenetét Steven Csang. „116 évünkbe telt, mire elértünk idáig. A mai egy különleges, történelmi nap az egész Nerazzurri családnak. Most a szívünk tele van örömmel, mert az Inter olyasvalamit ért el, amiről csak néhányan álmodhatnak. Most az Inter szurkolói szerte a világon ünnepelhetik, hogy elértük a második csillagot, ami elképesztő mérföldkő a történetünkben, amit együtt írunk. Számtalan kihívással kellett szembenéznünk a sikerek és a nehéz pillanatok között, hogy elérjük ezt a dicsőséget, ami kifizette az erőfeszítéseinket” – fogalmazott Csang.

„Duplán elégedett vagyok: megnyertük a bajnoki címet és megszereztük a második csillagot. Tulajdonosunk, Steven Csang és a minket mindig támogató szurkolóinknak ajánlom a győzelmet. Minden elismerésünk Simone Inzaghinak jár, ő az az edző, akinek voltak nehézségei az érkezésekor, de sokat fejlődött, hogy győztes legyen. A titok? Nagy alázat és munkamorál. Ezek az értékeink” – idézte Giuseppe Marotta klubelnök Inter Tv-nek adott nyilatkozatát a Tuttomercatoweb.com

„Most sírni van kedvem, mert olyan keményen dolgoztunk… Sokat szenvedtünk, megérdemeltük ezt az örömöt. A futballban lehet nyerni és veszíteni, de duplán boldognak érzem magam. Mondtam a srácoknak, hogy olyan helyzetbe kerültünk, amilyenben korábban még nem voltunk, szóval a lehető legtöbbet kellett kihoznunk magunkból, hogy nyerjünk” – mondta a DAZN-nek Lautaro Martínez.

A tavaly nyáron szerződtetett Marcus Thuram meglepő embernek mondott köszönetet.

„Szeretném megköszönni Thierry Henrynak – talán látja ezt – hogy sok tanácsot adott nekem. Ő olyan, mintha a nagybátyám lenne, mindig mellettem áll és most is miatta vagyok itt”üzent Marcus Thuram, akinek édesapja, a Juventussal kétszeres olasz bajnok Lilian Thuram is a San Siróban volt a Derby della Madonninán.

Az Inter mostani bajnoki címe egyébként hatos holtversenyben a leggyorsabban megnyert aranyérem az olasz élvonalban, hiszen Lautaro Martínezék öt fordulóval a kiírás vége előtt tették biztossá első helyüket – ilyenre korábban az Inter mellett (2006—2007) a Torino (1947–1948), a Fiorentina (1955–1956), a Juventus (2018–2019) és a Napoli (2022–2023) volt képes.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ
MILAN–INTERNAZIONALE 1–2 (0–1)
Milánó, San Siro. Vezette: Colombo
MILAN: Maignan – Calabria, F. Tomori, Gabbia, Théo Hernandez – Y. Adli (Bennaszer, 68.), T. Reijnders (Giroud, 52.) – Musah (N. Okafor, 77.), Loftus-Cheek (Chukwueze, 68.), Pulisic – R. Leao. Vezetőedző: Stefano Pioli
INTERNAZIONALE: Sommer – Pavard, Acerbi, Bastoni (De Vrij, 88.) – Darmian (Dumfries, 84.), Barella (Frattesi, 77.), Calhanoglu (Aslani, 84.), Mhitarjan, Dimarco (Carlos Augusto, 77.) – M. Thuram, Lautaro Martínez. Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: F. Tomori (80.), ill. Acerbi (18.), M. Thuram (49.)
Kiállítva: Théo Hernandez (90+4.), Calabria (90+7.), ill. Dumfries (90+4.)

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Internazionale33275179–18+61 86 
  2. Milan33216664–39+25 69 
  3. Juventus331810547–26+21 64 
  4. Bologna331711548–26+22 62 
  5. Roma32167957–38+19 55 
  6. Atalanta321661059–37+22 54 
  7. Lazio331641342–35  +7 52 
  8. Napoli3313101050–41  +9 49 
  9. Fiorentina321381145–36  +9 47 
10. Torino331113931–29  +2 46 
11. Monza3311101235–43  –8 43 
12. Genoa339121235–40  –5 39 
13. Lecce338111430–48–18 35 
14. Cagliari337111536–56–20 32 
15. Verona337101631–44–13 31 
16. Empoli33871826–48–22 31 
17. Udinese324161230–48–18 28 
18. Frosinone336101740–63–23 28 
19. Sassuolo33681939–65–26 26 
20. Salernitana33292226–70–44 15 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik