Úszás: Jackl Vivien Los Angelesben gondolkozott – eddig

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 10:40
Jackl Vivien öröme érthető az országos bajnokság után (Fotó: Koncz Márton)
Új időszámítás kezdődött a fiatal tehetség életében, ám edző és tanítványa az eddig jól bevált úton megy tovább, hiszen nincs oka a változtatásra.

 

A 15 éves tatabányai lány múlt csütörtökön ámulatba ejtett mindenkit – a nemzetközi úszószakportálok máris párizsi éremesélyesként emlegetik őt az ob-n 400 vegyesen úszott 4:34.96-os ideje után. Jackl Vivien a medencében alkotott nagyot, edzője, Kocsis Márta nem is találta először a szavakat, akkor hangzott el az az ominózus mondat, amely sokak arcára csalt mosolyt: „Nézem, de nem látom.” Ez arra vonatkozott, hogy hamarjában nem lehetett elemezni, kivesézni a látottakat, így aztán az edző körül álló szakembereknek is csak egy-egy „Gratulálok!”-ra futotta.

(Fotó: Koncz Márton)

Sokkolt mindenkit az a csütörtök. Jackl Vivien sem tért még igazából magához azóta: „Furcsa megélni, hogy így berobbantam a nemzetközi úszóközösségbe, hogy sorban jönnek az interjúkérések, csörög a telefonom. A jó eredmény magával hozott valami olyat, mégpedig a médiában való szereplést, amelyhez azért még hozzá kell szoknom. Meg ahhoz is, hogy sokan rögtön olimpiai éremesélyesként kezelnek. Számítottam egy jó időre, hiszen jól sikerült a felkészülésem, ám ennyire jóra azért nem. Az meg, hogy ott lehetek Párizsban… Ezzel kapcsolatban nem igazán találtam meg a megfelelő szavakat, hiszen még fel sem fogtam, hogy ott lehetek az olimpián.”

Jackl Vivien és Kocsis Márta természetesen előzetesen gondolt az olimpiára, de elsősorban a 2028-asra.

„Az edzőm azt mondta, semmi sem történik, ha nem úszom meg az A-szintet, hiszen csak tizenöt éves vagyok. Reálisabb Los Angeles. Legalábbis eddig így volt” – mondta mosolyogva Jackl Vivien, aki a 4:34.96-os eredménnyel Risztov Éva 2002-es juniorcsúcsát (4:36.17) adta át a múltnak, csütörtöktől ez a junior Európa-rekord is.

Csak érdekességképpen: Hosszú Katinka 400 vegyesen először 2010 júliusában úszott (4:34.68) 4:35-ön belül, és az akkor 21 esztendős Hosszú már majdnem két éve Los Angelesben tanult és készült Dave Salo irányításával – no meg zsebében volt az első vb-címe ezen a távon.

Az amerikai álom egyébként Jackl Vivient is foglalkoztatja: „Bob Bowman és Arizona volt eddig a fejemben, de az edző váltott, hogy nekem mi adatik meg, majd kiderül. De nagy álmom kijutni Amerikába – árulta el Jackl Vivien, aki azzal is tisztában van, hogy ezzel a káprázatos idővel megváltozott az élete. – Megpróbálok nem figyelni erre, és arra sem, hogy sokan sok mindent várnak tőlem Párizsban. Hallom másoktól, elsősorban edzőktől, hogy mit és hogyan kellene csinálnunk a jövőben. Egy biztos, a legjobb tudásunk szerint kell mennünk tovább. Én pedig igyekszem nem elszállni, és úgy készülni az olimpiára, mintha az is csak egy országos bajnokság lenne. Nem akarok semmiféle terhet a saját vállamra rakni.”

– Jackl Vivien még csak tizenöt esztendős – továbbra is az ifjúsági Eb a szezon legfontosabb versenye?
– Újratervezés van – válaszolta Kocsis Márta, Jackl Vivien edzője. – Vivien még serdülő, ennek ellenére tavaly már aranyérmet szerzett az ifi Eb-n, vagyis úgy álltunk neki a szezonnak, hogy nagyszerű lenne, ha megvédené a címét a fiatalok között. Ezzel az űridővel azonban megváltozott sok minden, azt gondolom, el kell indulnia a júniusi belgrádi kontinensviadalon is, meglátjuk, ott mennyire lesz erős a mezőny, de talán sikerül elcsípnie egy jó helyezést. Aztán megyünk az ifi Eb-re, majd jöhet a párizsi olimpia.

– Az olimpiára négyszáz vegyesen kvalifikált, marad ez a csapásirány?
– Igen, de készülünk ezerötszáz gyorsra is. Vivien szereti a pillangót, ha tetszőleges úszásnemben teljesíthető egy feladat az edzésen, ő tízből nyolcszor a pillangót választja, ezért a jövőben a kétszáz pillangót sem hanyagoljuk teljesen.

– Milyen úszó Jackl Vivien?
– Szerencsés csillagzat alatt született: kiváló a keringése, jó az oxigénfelvétele és -leadása, és egyelőre nem savasodik. Emellett tehetséges, szorgalmas, céltudatos – ha arra van szükség, ki tud zárni mindent és mindenkit. Néha engem is…

– Vivien azt mondta, beletelik egy kis időbe, amíg felfogja, utazhat Párizsba. E téren hogyan áll az edzője?
– Hasonlóan, mint Vivien, meg úgy, hogy úristen, hogyan fogom végigcsinálni ezt a három hónapot úgy, hogy a gyerek jól ússzon Párizsban is. Szerda délután, amikor az ob utáni első edzésen találkozom Viviennel, azt fogom kérni tőle, hogy próbáljunk meg továbbra is a megszokott úton menni. A neheze csak ezután következik, és ha az olimpián megismétli ezt az időt, nagyon boldog leszek. Ha meg netán javít rajta valamennyit, és abból kijön valami óriási eredmény, akkor… Na, akkor majd leesik az állunk, és az biztos, hogy csak keresni fogjuk a szavakat.

Az edző újratervez

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik